...avagy hogyan is kezdődött a táncos "karrierem"?

2014-et írtunk, kellemes szellős nyári éjszakán sétáltam a Duna-parton...ekkor még nem éltem Pesten. Olyan dallamokat hallottam a távolból, melyek hallatára kiskoromban is nagyot dobbant a szívem és elkezdtem követni a szellő hozta melódiákat: így találtam rá a Dunacorso étteremre, ahol aznap este a Hot Jazz Band adott koncertet. Ott láttam először swinget táncoló embereket és azonnal lenyűgözött az életérzés, ami belőlük áradt. Az első gondolatom az volt: "EZ AZ!", ezt kerestem már nagyon rég óta, tudtam, hogy van, éreztem, hogy létezik és azt is, hogy egyszer megtalálom de fogalmam sem volt hogy mikor, hol és hogyan. Végre megtörtént! Teljesen átszellemültem és ott-akkor eldöntöttem, hogy amint felköltözöm Pestre meg akarok tanulni swinget táncolni. Már pedig ha én valamit a fejembe veszek... :) 

Mindig is szerettem volna táncolni és végre a tettek mezejére léphettem...miután felköltöztem Pestre, elkezdtem kutakodni a nyílt órák után. Bár nem volt túl sok kételyem, szerettem volna biztosra menni, hogy ez az, amit keresek. Kiderült az is, hogy a tánc pontos neve Lindy Hop.

Nagyon izgultam a nyílt órán, kicsit olyan érzésem volt, mint amikor biciklizni tanul az ember: éreztem, hogy sokáig kell próbálni, egy-egy "esés" után fel kell állni, kitartóan gyakorolni és mikor ráérzel arra, hogy hogyan is működik, felemelő érzés lesz. Nagyon érdekes volt elkezdeni táncolni, leginkább a saját reakcióimon lepődtem meg. Swinget táncolni nem annyi, mint "csak mozogni", ez egy életérzés, egy érzelmi-fizikai összhang amit nem olyan könnyű megteremteni -ám közel sem lehetetlen! ;)

Szóval mielőtt elkezdődött az óra, mindenki meredten és tanácstalanul bámult a másikra, mert fogalmunk sem volt, hogy mi fog ránk várni. Ott álltunk egy hatalmas parkettázott teremben s a végső "akaroméneztegyáltalán?" érzés előtt megjött a tanár. Már az óra elején kedvesen megnyugtatott minket, hogy ne aggódjunk, ahhoz, hogy jól táncoljunk swinget, csak 4-5 évre lesz szükségünk :D Miután nyugtáztuk a dolgot és senki nem hagyta el a termet, kaptunk egy rövid ismertetőt arról, hogy mi is ez a tánc, honnan ered, honnan kapta a nevét, ki legnagyobb képviselője (direkt nem árulom el ezeket az infókat most, tessék elmenni egy nyílt órára vagy utána nézni, ha érdekel :P) és hogy mitől is lesz igazán működőképes ez az egész tánc dolog. Aztán pedig kezdődött a HÁTRAVISSZALÉPLÉPLÉP! Aha, ekkor jön rá az ember, hogy egy jobb és egy bal lába helyett két bal lába van, mert amikor a jobbal kéne lépni, tuti, hogy a bal fog megmozdulni. Testtudat. Koordináció. ERROR. Elejében még nem is annyira vészes, mert különálló egyénként próbálgatjuk az alaplépést -amiről kiderült, hogy miután jól megtanuljuk el is kell "felejteni " mert igazából csak alap az alaplépés elsajátításához :)))) Na de aztán elhangzott a sikerérzést megtörő mondat: "álljunk párba!". Hm...na igen: egy testet-lelket sem könnyű összhangba hozni, hát még kettőt! Viszont amennyi odafigyelést igényel, annyira lesz csodálatos amikor végre sikerül megtalálni a közös frekvenciát. Na meg aztán a másik sem sokkal ügyesebb az első órán, szóval jót lehet közösen nevetni a bénázáson, mert a tanár humorának és a társaság barátságos légkörnek köszönhetően senki nem fogja kellemetlenül érezni magát, ha épp túlságosan tisztelte a ritmust és véletlenül nem lépett rá :D

Ízelítőként nézzétek meg az egyik kedvenc videómat:

Röviden, velősen ennyi. Azóta is annyit táncolok amennyit csak lehet és az órák mellett igyekszem minél több táncos (általában élőzenés) buliba is eljárni -a tánc határozottan az életem része lett. Nem szaporítanám a szót, Wayne Dyer szavaival fejezném be a tánccal való kapcsolatom leírását és bátorítanék mindenkit, hogy próbálja ki azt a stílust, amiben úgy érzi, otthon érezné magát:

„Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz.”  /Wayne Dyer/